Adventi gondolatok

 

 

2017. december 11.
Advent 2. hete, hétfő.

 

 

Örüljön a puszta és a kiaszott vidék, ujjongjon a sivatag és viruljon! Virulva viruljon, mint a liliom, és örömében ujjongva daloljon! Mert övé a Libanon dicsősége, a Kármel és a Sáron pompája; meglátják az Úr dicsőségét, Istenünk ragyogó fönségét. (...)

Mert vizek fakadnak a pusztában, folyóvizek a sivatagban.

A száraz vidék tóvá változik, a szomjas föld vizek forrásává. A sakálok egykori lakóhelyén zöldellő fű és nád terem...

És egy tiszta út vezet majd át rajta, úgy fogják hívni: a szentek útja. (Iz 35,1–2.6-8)

 

A Szentírási olvasmányokban gyakran szerepel a puszta, illetve sivatag képe. Keresztelő Szent János a pusztában tevékenykedik, Jézus is a negyvennapos pusztai böjttel készül messiási küldetésére. A választott nép útja szintén a sivatagon keresztül vezetett az Ígéret Földjére.

Milyen jelentése, szimbolikája van a sivatagnak? Önmagában a pusztaság negatív, veszélyes, lehangoló hely. Az Édenkert ellentéte, szemben áll Istennel. Ezért nem csupán vadállatok élnek benne, hanem népies elképzelések szerint a pusztaság a démonok lakóhelye is.

Így a sivatag minden szempontból a megpróbáltatások helye. Hiányoznak benne még a legfontosabb lételemek, a víz és a táplálék is. A pusztán áthaladóknak a gonosz lelkek kísértéseivel is meg kell küzdeniük. És éppen ezért alkalmas a sivatag arra is, hogy Isten próbára tegye, szentté alakítsa a rajta áthaladó embert. Így készítette fel Isten egykor a népet a pusztai vándorlással a Kánaán földjére való bevonulásra.

Ezzel a pusztaság pozitív értelmet nyer. A sivatag nem a végállomás, hanem arra szolgál, hogy megtisztítson bennünket bűnös hajlamainkból, mielőtt belépnénk Isten Országába. Annak a számára, aki teljes elköteleződéssel Isten útjain törekszik járni, még a sivatag is kivirágzik. „A száraz vidék tóvá változik, a szomjas föld vizek forrásává.” – mondja a próféta. A babiloni fogságból hazatérő nép tudta, hogy útjuk a pusztaságon át fog vezetni, mint hajdan a honfoglaláskor. A prófétai kinyilatkoztatás azonban biztosítja a népet, hogy ne féljen kiaszott vidéken, mert az átvonulás az Istennel való találkozás alkalma lesz. Isten a sivatagjainkat is képes virágzó kertekké alakítani.

Adventi zarándokutunk sem ideális körülmények között zajlik, hanem sok akadállyal, hátráltató körülménnyel kell szembenéznünk. A munkahelyi problémák, kimerültség, betegségek, váratlan helyzetek, nyugalmunk földúlása első látásra, úgy tűnik, sivárrá, sivatagivá teszi életünket ahelyett, hogy nyugodtan Jézus születésére tudnánk készülni. Pedig Isten éppen azért vezet minket a kiaszott tájakon, hogy a pusztában is vele találkozzunk, rá szomjazzunk, kipróbáltnak bizonyuljunk, és olyan forrásokat és eledelt találjunk, melyek fölkészítenek bennünket az elébünk siető Istennel, a bennünk és közöttünk megszülető Jézussal való találkozásra.