Visegrád látkép

Adventi gondolatok

 

adventi koszorú

 

2017. december 14.
Advent 2. hete, csütörtök.

 

Cséplőszán

Ne félj te kicsiny nép! Én ragadtam meg a jobbodat. Cséplőszánná teszlek és hegyeket zúzol majd pozdorjává. (Vö. Iz 41,13–15)

 

A mennyek országa Keresztelő János idejétől mindmáig erőszakot szenved, az erőszakosok szerzik meg. (Mt 11,12)

 

Bátraké a szerencse” – mondja a közmondás. A Szentírás és a szentek tanúsága szerint ez Isten Országának megszerzésére is érvényes. Izajás próféta és Keresztelő Szent János bátor emberek voltak, akik büszkén, küldetéstudattal és erővel felvállalták Isten ügyét, és képesek voltak másokat is megmozgatni.

 

Izajás próféta idejében a választott nép mély letargiába zuhant az Újbabiloni Birodalom szorításában. Izajás próféta cséplőszán-hasonlata rámutat: Isten népe ugyan kicsiny, látszólag jelentéktelen csoport, de mivel az Igazságot képviseli, ezért idővel kivívja a győzelmet.

 

Ma a keresztények is gyakran marginalizáltnak, elveszettnek, tehetetlennek érzik magukat: A társadalmi életet nagyhatalmak, piszkos lobbicsoportok irányítják. Az abortusz, az eutanázia, a gender-idológia pártfogolása mind rövid távú gazdasági érdekeket szolgál. Az isten- és életellenes birodalmak, ideológiák, gazdasági lobbicsoportok azonban összeomlanak. Szétzúzzák őket az örök, isteni értékek képviselői. Akár egyetlen ember, az igazság meg nem alkuvó harcosa, mint Keresztelő Szent János vagy Mindszenty József, képes hatalmakkal dacolni. Az Újbabiloni Birodalom, a Szovjetunió kártyavárként rogytak össze, és ugyanez a sors vár a „halál kultúráját” képviselő erkölcsi „relativizmus diktatúrájára” is.

 

Az igazságban akarok maradni!
Semmiféle igazságtalanság előtt nem akarok meghajolni!
A félelemtől ment akarok maradni!
Nem akarok erőszakot alkalmazni!
Mindenkivel szemben jóakaratú akarok maradni!

(Mahatma Gandhi)

 

 

* * *

 

Az előző napok adventi gondolatait
az alábbi naptár segítségével érheti el:

 

2017. december
hét \ napVHKSzCsPSzo
Advent I. 3 4 5 6 7 8 9
Advent II. 10 11 12 13 14 15 16
Advent III. 17 18 19 20 21 22 23
Advent IV. 24 25 26 27 28 29 30