Visegrád látkép

Adventi gondolatok

 

adventi koszorú

 

2017. december 12.
Advent 2. hete, kedd.

 

Jó pásztor

Íme, a ti Uratok, Istenetek eljön hatalommal, karjával mindent uralma alá vet. Vele van győzelmének jutalma, és színe előtt a bőséges zsákmány. Úgy legelteti nyáját, mint a pásztor. Karjaiba veszi bárányait, ölében hordozza őket, az anyajuhokat pedig nagy gonddal vezeti. (Iz 40,10-11)

 

Milyen az a Megváltó, akire várakozunk? A liturgia olvasmányai Jó Pásztorként mutatják be Őt. E Jó Pásztor legfőbb tulajdonsága, hogy személyesen törődik övéivel. Nem egy nagy, névtelenekből álló nyájat lát maga előtt, hanem egyenként, név szerint ismeri és tartja számon juhait. Egyikük sorsa sem közömbös számára, még a leggyengébbé, legelesettebbé sem.

 

Isten ennyire személyesen törődik velünk. Hajlamosak vagyunk Istenről emberi módon gondolkodni. Talán úgy képzeljük, hogy Mesterünk figyelme megoszlik hétmilliárdnyi gyermeke között. Kevéssé tűnik fel a számára, nem fáj okoz neki nagy fájdalmat, ha én, egy a szántalan gyermeke közül, kissé elkóborlok látómezejéből. Pedig Isten nem így tart számon bennünket. Úgy szeret engem, mintha csak egyedül én léteznék a világon.

 

Felfoghatatlan Isten személyes szeretete. Karjaiban hordoz, ölébe vesz, vezet engem. A világ végére is utánam megy, sőt életével fizet értem.

 

Hogyne szeretnélek téged, aki ennyire szerettél engem,
noha ilyen fekete voltam (vö. Én 1,6), 
hogy még az életedet is a juhokért áldoztad,
melyeket legeltetsz?
Ennél nagyobb szeretetet nem lehet elképzelni, 
mint hogy saját életedet add az én megváltásomért cserébe.
„Taníts hát engem – mondja a menyasszony – hol legeltetsz" (Én 1,7),
hogy megtaláljam az üdvös legelőt, 
és beteljek az égi táplálékkal,  – amelyből ha valaki nem eszik, nem mehet be az életre, 
– és hozzád, a forráshoz fussak, és kortyoljak az isteni italból,
amelyet a szomjazóknak mint forrásból fakasztasz, 
oldaladból vizet bugyogtatva, amióta a vas ezt az eret megnyitotta.

 

(Nüsszai Szent Gergely szentbeszéde az Énekek Énekéről)

 

 

* * *

 

Az előző napok adventi gondolatait
az alábbi naptár segítségével érheti el:

 

2017. december
hét \ napVHKSzCsPSzo
Advent I. 3 4 5 6 7 8 9
Advent II. 10 11 12 13 14 15 16
Advent III. 17 18 19 20 21 22 23
Advent IV. 24 25 26 27 28 29 30